az elmúlt 6 hónapban a keserűség ami uralja az életemet. vannak persze jobb napok is, de ezek olyan elenyésző mennyiségben, hogy szinte nem is számítanak. annyi minden jár a fejemben, annyi kérdés, annyi ki nem mondott szó, annyi bánat, szomorúság. ugye akkor a legboldogabb az ember ha a szerelmével él nemde? hát általában igen. nálunk ez annyira nem jön össze. egyszer fent, egyszer lent (többször lent mint fent). szerelmes vagyok. mégsem vagyok teljesen boldog. nem, nem kell félreérteni nem vágyom másra meg ilyenek. szó sincs ilyenről. csak is egy ember létezik számomra, és mindig is ő létezett. kisfiam édesapja M. csak a sok veszekedés, éjjel nappal 0-24, sírás, kibékülés, fájdalom. megöli azért a kapcsolatot. főleg, hogy a szavaknak súlya van, és hiába is ideges az ember, szerintem a szerelmének nem kéne olyanokat mondani amiket én mindig kapok. meg a másik nő. gond gond gond.

aztán így hogy ünnepeljem meg holnap kisfiammal az első születésnapját?

ez mindent elront.