Believe in yourself and your dreams.

meglehetősen megnehezíti az ember életét az, ha olyan emberek élnek a közvetlen közelében akiket nem kedvel. és még pár olyan ember, akiket kedvel, de azok a kedvelt személyek gyakran kétszínűek, pletykásak. nos, elég rossz ez azért, hogy nem ártottam senkinek, mégis utálva, és kibeszélve vagyok, páromat is ellenem uszítják, őt is kibeszélik pedig ő kiskora óta itt élt ezen a településen. ráadásul a saját családja. olyanokat terjesztenek rólam is, ami nem is igaz, mert ide lehet jönni, meg lehet nézni, főzve, mosva, takarítva van, gyerek el van látva, szeretve van, meleg van. a legidegesítőbb, hogy ezeket a hazugságokat úgy terjesztik, hogy még csak át se néztek, hogy tényleg "minden tiszta kosz"-e meg, hogy én "egész nap nem csinálok semmit". szerintem 3 házzal odébbról ezt elég nehéz lehetett megállapítani, de hát biztos igaz, ha már az említett személy ezt mind a saját szemével látta, úgy, hogy egyszer sem járt itt. eljutottam már oda, hogy ha csak meglátom a "nem kedvelt személyeket" valamiféle "rohamom" lesz, és szét tudnám csapni az összeset. pedig nem vagyok verekedős típus, de azért ez már több a soknál. nem szeretem a hazudozós, megjátszós, kétszínű embereket. a szememben szeret mert hát csalááádtag vagyok, a hátam mögött meg mástól hallom vissza, hogy utál mint a sz*rt. aztán amit a legjobban utálok, és biztos, hogy ebből lesz a balhé egyszer, hogy a kisfiamat puszilgatják, ölelgetik, nyaggatják, miközben az én halálomat kívánják. ja, meg a páromat áthívják, aztán elmondanak engem minden sz*rnak ellenem uszítják, kibeszélnek neki. milyen család ez?

már alig csak pár csepp van vissza abból a bizonyos pohárból, ami egyszer mindenkinek betellik.. 

minden ilyen napon, mikor párom reggel 6 órától este 18:00 óráig dolgozik, és én kettesben vagyok a kisfiammal itthon, akarva akaratlanul a múlton rágódok. mi volt akkor jobb, mi most a jobb, de akármi is jut eszembe, a vègén mindig ugyanannál a gondolatnál kötök ki: elképzelni sem tudnám az életem a fiam nélkül. sok megpróbáltatás ért a terhességem alatt is, a gyereknevelés is embert próbáló "feladat" minden egyes nap. de szeretek anyuka lenni. imádom Józsikámat, minden mosolya éltet. egyszerűen leírhatatlan érzés, ahogy látom, hogy okosodik napról napra, hogy lesz egyre nagyobb, mosolyog mászik, lépked, most kezdett el járni tanulni, ahogy mondja : te! de! mama, baba, lálá csak az értheti ezt, akinek már van gyereke. tényleg elképzelni sem tudtam, hogy valóban ilyen jó lesz anyának lenni. igazából, nem is maga az anyaság a jó, hanem a gyermek, a gyermekünk teszi ezt az egészet jóvá. február 21.én pedig már egy éves lesz. olyan gyorsan megy az idő, mire észbekapok, már az esküvőjén üldögélek, és sírok, hogy az én pici fiam megnősül :D

nos, ismét elérkezett ez a pillanat. mint olyan sokszor, most is a blogolon kötöttem ki. valahogy mindig itt lyukadok ki :) . előző blogom nem töröltem ki, sok emlék van benne, amit nem szerettem volna, ha elvész, tehát csak "elbújtattam a világ elől" , az irományaim mégis megmaradtak nekem. most jó így, tiszta lappal kezdeni. :)
aki netán olvasott eddig, úgyis rám fog ismerni, de még mindig úgy vagyok vele, hogy ha csak én olvasom el azt amit írtam az sem zavar :)
az idő szalad, sok minden történt velem pár hónap alatt.. már külön élek a szüleimtől egy jó ideje, Szerelmemmel és a Kisfiunkkal. Fiam, Józsika februárban lesz egy éves, de nekem úgy "rémlik" mintha most bújt volna ki a pocimból :) ez alatt a pár hónap alatt gazdagabb lettem sok nevetéssel-sírással, nehézséggel, problémával, gonddal, örömmel, bánattal, szép pillanattal, boldogsággal, főzős pillanattal, háziasszonykodással, veszekedéssel, kibéküléssel, hisztivel, szerelmes pillanattal és még sorolhatnám, a lista végtelen.
felnőttem.